vasárnap

Tegolás öntöző kanna

2008-ban, amikor nagyon izgatta a fantáziánkat a tegola készítés, nekem kipattant egy szikra, amikor  egy svéd lakberendezési áruház termékét nézegettem. Hiszen ennek tegola formája van! (majdnem)

No de azok kedvéért, akiknek 2008-ban (és azóta sem) tudták, és tudják, hogy mi is az a tegola:

A tegola az a cserép, amit a mediterrán országokban használnak tető fedésre.

Olaszországból indult az a divat, hogy ezeket a cserepeket díszítették, díszítik különböző technikákkal  úgy, hogy egy házat formázzon.


Én is csináltam néhányat.
Az egyik:

Tehát a kanna
Erről a fazonú kannáról már nem találtam olyan képet, ahol ne lenne díszítve, mert időközben már megszűnt a forgalmazása. Ezt is én követtem el, de ez egy másik történet, itt csak a kanna formáját akarom megmutatni.
Ugye hogy hajaz a tegola formájára?


No ebből a felismerésből született az én tegolás kannám 2008 ban:

Szegény használati eszközként mára már kicsit megkopott, ezért azt gondoltam, hogy új ruhát adok neki. Téliesítem. Első lépésként meg kell szabadítanom a fém kannát a festéktől, majd újból alapozás, festés, és a további munka folyamatok után majd mutatom, hogy milyen eredményt értem el.

Lengyel blogokon már találtam hasonlóakat:

Tervek, tervek hátán, csak az idő kevés a megvalósításhoz.  :-)

4 megjegyzés:

Luca írta...

Ancsa, csodaszép dolgokat csináltál. Téliesitva is tuti nagyon szép lesz!

Kata írta...

Gyönyörűek!
Hadd kérdezzem meg , van valami speciális alkalmazás a festék eltávolításra? Mert én nagyon el rontottam egy dobozt, rá adásul le is lakkoztam, de lehet csak a smirli papír segít?

ancsapancsa írta...

Fa doboz esetén csak a csiszolópapír segít, fém és üveg esetén áztatás, spakli, csiszolópapír.

Kata írta...

Köszi Ancsa, ettől féltem ;)