vasárnap

Katedrál ablakos párna

A közös varrás egyik blokkja katedrál ablakos technikával készült. Azon a feladaton annó sokat merengtem, mert a kézi varrásos technika nekem nem tetszett. Pászti Kati sietett a segítségünkre, és mutatott egy gépi varrással készülő verziót. A blokkot ezzel a technikával varrtam meg, de bevallom nem maradt a kedvencem. Most mégis készítettem egy párnát ezzel a technikával.
Figyelmeztetés! Nagyon anyagigényes minta!
 Hogy a módszert is tovább adjam, készítettem fázisfotókat (az első néhány elég homályos. Bocs!)
Tehát szükséges
- 64 db  7×7 cm-s  négyzet (méret, szín szabadon változtatható)minden képpen 4-el osztaható számú!!! az ablakok alól előbukkanó mintából (esetemben ez a kínai írásos)
- 128 db (tehát dupla mennyiség) 7×7 cm-s négyzet a tört fehérből,
- 25 db színes 6,5 × 6,5 cm-s négyzet
- 12 db színes  6,5-6,5 cm-s egyenlőszárú háromszög (a 6,5 ×6,5 négyzet átlóban félbevágva)
- 4 db színes átlóban negyedbe vágott (a vágott átlóra  hagyjunk varrásszélességet!!!)
Ehhez a párnához tehát 3 féle (a színeseket 1 félének tekintem most) anyag kell, de természetesen a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt. Néhány ötlet Lehet úgy is, hogy csak 2 féle anyagot használunk az alapszínt, és a színes betéteket. Lehet úgy is, hogy a betétek alól előtűnő anyagok színével is játszunk pl ez. Stb...

 Az alap négyzetekre felvarrunk a törtfehér négyzetből 2-2 db-ot átlóban félbehajtva.
A képen nem biztos, hogy látszik, csak néhány öltéssel kell rögzíteni:
  Amikor mind a 64-el kész vagyunk, 2-2db-ot összevarrunk, úgy hogy az átló találkozzon
 Majd négyszögekké alakítjuk


ezeket az alábbi kép szerint tovább varrjuk

Persze nem muszáj négyszög alakú párnát varrni, én azt varrtam. Feltúrtam az összes fecnimet, hogy a színes betétekhez hasznosítsak belőlük amennyit csak lehet, de persze használtam jócskán az anyag készletemet is. A 6,5×6,5-es színes négyzeteket felgombostűztem a helyükre
 Majd a törtfehér háromszögek szélét a színes betétekre hajtva (lásd képek) a visszahajtott szélt letűztem szép sorban. Ügyelve, hogy a színes betétek vágott széleit mindenhol eldolgozzam a visszahajtott anyaggal, és a letűzéssel.


A tűzés sorrendje adja magát, de egy kis segítség:

 Ilyen lett a párna frontoldala. Tűzés közben sűrűn mondtam cifrákat mikor a gombostűk belém álltak, de nem veszélyes. A fonák oldalon érdemes a varrás szélességeket igazgatni, miközben tűzünk.
 A fedlapból a huzatot a szokásos módon kialakítva, ilyen lett a párna.
Remélem segíteni tudtam a fázisfotókkal azoknak, akik kedvet kaptak egy ilyen párna elkészítéséhez.
Egy másik módszer bemutatása.

8 megjegyzés:

Gabryella írta...

Hát én nem kaptam kedvet, viszont elfogadnám! Gyönyörű Ancsám! És a képek ellenére ebből sem értek egy hangot sem :)))) De aki kicsit is konyít ehhez a technikához, annak tuti nagy segítség! Ügyes vagy! Leülhetsz :))) Pussz

Rita írta...

Nagyon szép lett a párna! És köszi az útmutatót. Kézzek tényleg nagyon macerás.

Saci írta...

Nem is te lennél, ha nem fényképes leírást tennél be!!!! Ezt nagyon tisztelem és becsülöm benned! A horgolt drezdai is már félig papírra van írva! :-)

Luca írta...

Ancsa, nagyon szép lett! A leírás meg valami szuper!

ancsapancsa írta...

:-))) Örülök, hogy tetszik, és ezek szerint a leírás is érthető Katinak nagy köszönet érte, hiszen nem tudtam volna elkészíteni, ha ő nem mutatja meg.

Gabi! :-))) Lüke vagy! :-)

Kelli Fannin Quilts írta...

That is so cool, very pretty!! I love it. Need to try that technique sometime. xo

ancsapancsa írta...

:-) Kelli,
I'm glad you like it!

Marcsi írta...

Kedves Ancsa!
Köszönöm a leírást ,nekem nagyon tetszett, s egyből neki is ugrottam .Igaz, nem mertem ennyire kicsiben elkészíteni ,de nagyon jó lett .Kedvenc mintám lett ! Köszönöm még egyszer :Marcsi