hétfő

Kép nélkül

Hétvégén kicsit kapirgáltam a kis kertemben, kigereblyéztem a száraz leveleket, kicsit gazoltam, melyet Rufusz kutyánk érdeklődéssel figyelt.
Boldogan konstatáltam, hogy a jáccintjaim már kidugták a fejüket, és már a bimbó is ott készülődik a levelek között, szép kis tömött fejű bimbók, szóval biztos szépek lesznek a virágok is. A tavaly eldugdosott fokhagymák már szárat eresztettek, a petrezselyem is szépen átvészelte a telet. újabb területeket töltött meg zöld leveleivel, a citromfű, és a menta is elkezdett zöldellni.
Ma ismét szemlét tartottam. Meglepődve vettem észre, hogy a petrezselyem tövében egy nagyobb kráter keletkezett, melyből egy velős csont vége kandikál ki.
RÚÚÚÚFFÚÚÚSSZ!!!!
(gondolom alig várta, hogy fellazítsam a földet, hogy ne kelljen neki a sűrű agyagos földben ásnia)



vasárnap

Pénteki beszerzéseim

Sajnos, akárhogy próbálkozom, nem tudom úgy fényképezni őket, hogy a képek az anyagok valódi színét adják vissza.













szombat

Egy másik óra

Készítettem egy másik órát, egy másik sablonnal, egy másik óra szerkezettel, és más színekkel.
Jövő heti bulipázs két főszereplője ez a fajta óra lesz.
Kíváncsi vagyok, hogy melyik tetszik majd jobban a lányoknak.


Készítettem természetes fénynél is néhány képet.



csütörtök

Internetről innen-onnan

Miért van az, hogy bármit is keresek az interneten (akár csillagfejű csavarhúzót, akár WC kefét) én mindíg takarókba botlok?
Forrás elérhető a képre kattintva
Azt hiszem ha ilyeneket találok, menthetetlenül magamra zárom a varró szobám ajtaját.

Forrás elérhető a képre kattintva

Forrás elérhető a képre kattintva
Forrás elérhető a fotóra kattintva

Forrás elérhető a képre kattintva


Forrás elérhető a képre kattintva
Forrás elérhető a képre kattintva

Forrás elérhető a képre kattintva

Forrás elérhető a képre kattintva
Forrás elérhető a képre kattintva

A Források nem minden esetben a takarók elkészítőjéhez vezetnek. Remélem senkit sem sértettem meg ezzel.
További inspirációk szerzéséhez (természetesen a teljesség igénye nélkül) ajánlom az alábbi linkekeket:
http://pinterest.com/julieantinucci/quilts-that-inspire/

http://pinterest.com/tangopaint/patchwork-sewing/

http://pinterest.com/ywattenberger/quilt-love-3/

http://pinterest.com/homemadediy/quilts-diy-community/

http://pinterest.com/grethabotma/crafts-quilting/

http://pinterest.com/robbiep/blocks-quilt-tutorials/

http://pinterest.com/lindathielfoldt/quilt-blocks-i-like/

Ismét bajnokok

A Vasas lányai ismét bebizonyították, hogy ŐK Magyarország legjobbjai.

szombat

Az úgy volt...

... hogy a múltkor vettem ezt az óra szerkezetet, volt még régebbről egy 100 Ft-ért vásárolt kör alakú hungarocell alapom, amivel a vásárláskor nem volt kialakult elképzelésem, de 100 Ft-ért nem hagyhattam ott!!
Aztán hirtelen összecsókolgatott a múzsa, és ez lett belőle:
Malomkő óra



A hungarocell előnye, hogy könnyű, és könnyen varázsolhatunk belőle ehhez hasonló kő hatású felületet. A hungarocell sajátos felületének elfedéséhez én alapozót (gesso) és egy hígabb típusú struktur pasztát használtam, a sablonnal a Pentacoloros struktur pasztát vittem fel, majd száradás után country kék, tejeskávé, arany, umbra színű festékkel próbáltam régies faragott kőhatást elérni, a sablonnal felvitt mintát még jobban  kiemelni a felületből.

Még augusztusban bulipázsoltunk a lányokkal, akkor mutattam is, hogy a többiek mit készítettek, de én nem tudtam velük befejezni a saját tányéromat, mert nekik segítettem a végső simításokban. Most ezt is elővettem, és ez lett belőle.

A száradási időkben meg elkészült a szombati ebéd is. (sőt a vasárnapinak is egy része)

péntek

A párnagyár újabb terméke

Kicsit beteg vagyok. Hogy ne fertőzzem meg a munkatársaimat itthon maradtam. Mit is kezdhetne az ember egy hirtelen jött szabadidővel.
Varr egy új párnát a megmarat anyagainak felhasználásával.


szombat

Párnagyár, és egyebek.

Drezdai egy kicsit másképp. Próbálkozás.

Lassan elég lesz a mennyiség egy nagyobb párnacsata lebonyolításához.


Az előzőleg bemutatott módszerrel készítettem, csak ez nem egy teljes tányér, hanem negyed.
A tűzéssel kapcsolatban azt hiszem ez nevezhető az első komolyabb próbálkozásomnak. A középső rozetta másoló papírra másolt, és papíron keresztül lett varrva. A színeltérés abból fakad, hogy a cérnát megszínezte a ceruza jelölés grafitja.
 
Ilyen képet vágtam, mikor lefejtettem a papírt. A gyerek szerint olyan, mintha direkt más színnel lenne varrva. Gondoltam, azért bevallom nektek töredelmesen. 
tűzés
Beszerzéseim:
Ez egy óraszerkezet. Hogy mi lesz vele, az még nem forrta ki magát, de gondolom nem árulok el titkot, hogy dekupázshoz vettem.
 Új penge. A régit sajnos áttoltam egy gombostűn véletlenül. Ez sokat rontott a vágás minőségén. :-(

 Anyag. Látszik a mintája? Elvileg azért vettem, mert van egy új ötletem, de hogy valóban azt valósítom-e meg, még nem biztos.

Spike drezden plate (azaz drezdai tányér másképp) Most találtam.
a leírás és forrás a képre kattintva elérhető