csütörtök

Fejlemények takaró témában

Miután tegnapelőtt megvarrtam az utolsó blokkot is, elkerülhetetlenül szembesültem azzal a ténnyel, ami már régóta nyomasztott, mégpedig, hogy a 25 blokk elég eltérő méretben készült. Ennek több oka is van. Amikor belekezdtünk, elhatároztam, hogy 20 × 20 cm.s blokkokat fogok készíteni, ehhez híven készült el az első pár blokk, majd amikor megkaptuk azt a feladatot, hogy valamilyen csillagnak kell lennie a blokknak, további megszorítás nélkül, én a kedvenc csillagomat a feather star-t választottam. Mivel ez a csillag nagyon apró részekből áll össze, kizárt megvarrni úgy, hogy a blokk végső mérete 20× 20-as legyen, innentől kezdve borult a méret azonosságra törekvésem. A storm at sea (vihar a tengeren) blokk szintén nagyon nehezen kivitelezhető kisebb méretben, illetve volt néhány nagyon durva mellényúlásom egyes blokkok kiszerkesztésével kapcsolatban, tehát volt ami néhány milivel, esetleg akár centivel is eltért a 20 × 20-as mérettől. Most, hogy végeztem az összes blokkal, gondolkodóba estem, hogyan varrjam őket össze, úgy, hogy a végeredmény esztétikailag is tükrözze a sok munkát, és lelkesedést. Végül úgy döntötttem, hogy minden blokkot kiegészítek valamilyen módon úgy, hogy a 2 legnagyobb blokk méretével azonos legyen a méretük.
A tegnapelőtt készült szíves-rózsás blokk már így készült, tegnap pedig további 7 blokkot kereteztem be úgy, hogy a méretük 30×30 cm-s legyen pontosan.










Nekem tetszenek így, eleganciát kölcsönöznek, és egységesítik ezek a vékony keretek a blokkokat.
Sajnos a bézs alapszínű anyagaim, nagyon fogytán vannak, így a további blokkok készítésével kapcsolatban halasztanom kell.

A múltkor említettem, hogy szappan téren sem tétlenkedek. Íme egy csoportkép az utóbbi időben készült szappanok egy részéről.


Fotós gondjaimra megtaláltam a megoldást. Vettem egy kártyaolvasó szerkezetet.
Hogy ez miért nem jutott eszembe korábban?

Szép napot!

5 megjegyzés:

Luca írta...

Nagyon jók lettek igy. Azt hiszem lövöm az ötletet, bár igazság szerint én is erre gondoltam.....

Anyinyóka írta...

Nagyon jól néznek ki így. Én is gondolkodtam már a keretezésen, de a kivitelezéshez sajnos még nem jutottam.

mibolyka írta...

Nagyon jól néznek ki a blokkok keretezve. Tökéletes lesz a takaró!
A szappanok irtó érdekesek, újszerű a küllemük. A papír borítást is Te készítetted? Gratulálok.

ancsapancsa írta...

Köszi!
Örülök, hogy ezzel az egyszerű (ámde elég munkaigényes) módszerrel egységesíteni tudom méretileg a blokkokat, és még jól is mutat.

Ibolya!
Igen a cimkék is saját készítésűek. Köszi!

fidike írta...

Köszi a keretezös ötletet. En is hasonlo cipöben jarok...