csütörtök

Kókusz tejet készítettem

Mióta paleo-zok nem használhatok tejet, tejfölt, tejszínt. Viszont valami hasonlóra szükség van, ami jellemzően kókusztej, kókuszkrém, ami kis túlzással aranyárban kapható.
Nem terveztem én, hogy ilyesmit fogok készíteni, de ma a LIDL-ben valahogy megfogtam egy kókuszdiót.
Megráztam, lötyögött benne a kókuszvíz. Gondoltam, velem akar jönni, így elhoztam (persze kifizettem a pénztárnál) 400 valamennyi volt (majd megkeresem a blokkot, és pontosítok) Pontosítok: 315.- Ft volt
Ez reggel volt.
Napközben fel-fel sejlett a gondolat, hogy mi a fenét fogok én ezzel csinálni. Gondoltam arra is, hogy fel kéne hívni a BBC-t, hátha készíteni szeretnének egy dokumentumfilmet amint egy fejletlen agyú városi emberszabású megbírkózik egy kókuszdióval. Felsejlett előttem, ahogy a hátsó végtagjaimmal szorítom, a mellsőkkel meg ütöm verem, némi Mr Bean beütéssel. Biztos sikerem lett volna. Végül google barátomhoz fordultam, illetve szappanos barátnőmtől kaptam egy jól használható leírást. Haza érve a biztonság kedvéért azért először készítettem egy nagy adag házi májkrémet, miközben azért néha oda pillogtam a dióra.
Végül hősiesen szembe néztem a problémával, és először is kinyertem a kókuszvizet belőle. A dugóhúzó nagyon jól bevált.
Ilyet használtam:
Majd kalapáccsal körbe ütögettem, (férjem rémülten szalad elő az emeletről, hogy megint mit találtam ki) és lám kitartó ütögetésemre egyszer csak megrepedt a héja. A belsejét kiszedni már nem volt nehéz. Lehámoztam a barna héj részt a fehér húsról, és megreszeltem. Mivel nemrég olvastam egy módszert a kókusztej készítésére, így elhatároztam, hogy azt készítek a reszelékből. Végül is készült 1,5 liter kókusztej, és még a sütőben most szikkad a kicsavart darálék, amiből kókuszliszt lesz.
Végül is alig 500 Ft 315 Ft-ból egész jó.

(A májkrém is finom lett. Nem paleozoknak is tudom ajánlani. Legalább tudjuk, hogy mi van benne)

1 megjegyzés:

Luca írta...

Igen, ez nagyon jó ötlet volt. Én szeretem a kókusztejet. De nekem most a kedvencem a rizstej. Azt sem nehéz csinálni.