csütörtök

Egy pipa a bakancslistámon 2.


És akkor most megmutatom, hogy mi is volt a fő célja az utunknak.
A Neuschwanstein vár.
Nagyon régen el szerettem volna jutni ide.
Azt szerintem majdnem mindenki tudja róla, hogy erről a várról mintázta Walt Disney Csipkerózsika kastélyát.

Érdemes korán ide érni, mert a jegyirodánál is elég hosszú sort kell végig állnunk.
A településen 3 látnivaló van a Hohenschwangau várkastély, itt nevelkedett II. Lajos,
a Neuschwanstein vár, ezt II. Lajos éppíttette, és egy múzeum. A múzeumot mi kihagytuk. A jegypénztárnál kombinált jegyeket is lehet vásárolni. Kérhetünk magyar nyelvű audioguide-ot, az idegenvezetés angol, és német nyelven történik. A jegyen szereplő időpontot semmiképp ne késsük le, mert különben nem mehetünk be másik csoporttal, és a jegy árát sem kapjuk vissza. Gyalog, és lovaskocsival is fel lehet menni mindkét várba. Mi gyalogoltunk. Elsőként a Hohenschwangau várat néztük meg, de én most mégis a Neuschwanstein várral kezdem a beszámolómat.
A várakban nem lehet fényképezni, amit egyrészről sérelmeztünk, másrészről érthető, hiszen rengeteg a látogató (kb napi 1500-2000 ember), és egyszerűen nincs idő rá, hogy a csoportok fotózkodjanak (különösen a kínai túristák imádnak selfiket készíteni)
Jó kis izomlázat sikerült összeszedni a hegymászás során, de ezt be kell kalkulálni.
A belépő
Mivel a belső térben nem lehet fotózni, itt most vásárolt leporellós képeslapokat mutatok.
A trónterem:
A trónterem padlózata, a több tonnás csillárral:





 Ez a freskó a trónteremben a tervezett trón feletti falra lett festve (trón végül nem készült el, mert Lajost letartóztatták, és pár nap múlva tisztázatlan körülmények közt vízbe fulladt)
A freskó érdekessége, hogy a pálmafák közti alakok azok a királyok, akik szentté lettek avatva. Köztük ott van a mi I. István királyunk (balról a második) a koronáról felismerhető.




 A dalnokok terme:




 A király hálószobája:


 II: Lajos

 Ez a kastély/vár is befejezetlen maradt
A vár kívülről (képeslapok):




Saját képeket is készítettünk főleg kívülről.
Távolban a vár
Hohenschwangau városa
Kacsákat etettünk

A városkából ilyen a látvány

 A Hohenschwangau vár udvaráról

Az erdőőből már látszik, hogy közeledünk

Felmászva a várhoz:
 A vár belső udvara:


 A Mária híd a várból

A Mária hídról:
A hídról még feljebb másztunk a hegyen ide:
Onnan ilyen volt a látkép:
A Mária híd:

Lefelé a hegyről még sűrűn pillantgattunk visszafelé.
Egy leírás, amit érdemes elolvasni

Egy videó: 

még egy: 

Nincsenek megjegyzések: