péntek

Egy pipa a bakancslistámon 5.

Az utolsó napon szállást elhagyva korán indultunk az utolsó 2 uticél felé.
Sajnos elromlott az idő. Éjszaka is esett az eső, induláskor is lógott a lába, de reméltük, hogy talán megússzuk.
Az első célpont a Linderhof kastély II. Lajos által építtetett 3. kastély (nem az építés időrendjében), ezt sikerült befejezni is, és elég sok időt is töltött itt.
Itt sem lehet sem fotózni, sem nyúlkálni. Nincs magyar nyelvű audio guider, de kapunk egy dossziét magyar nyelvű leírással (amit persze vissza kell adni a végén)
A kastély méretéből fakadóan ember léptékűbb, lakályosabb, de persze itt is mértéktelen pompa jellemzi a berendezést, és a parkot is.
Képeslapos fotók:








Utólag dühít, hogy nem fotózhattunk, mert olyan kis apróságokat képeslapokon nem mutatnak, mint a mennyezeti freskók 3D-sítése azáltal, hogy a festmény egy részlete (jellemzően a freskón szereplő alak egyik végtagja) szoborrá válva kinyúlik a térbe a festményből. Úgy látszik aki ezekre az apróságokra kíváncsi, annak el kell látogatni Linderhofba (és Herrenchiemsee-be is, mert ott is felfedezhető ilyen 3D freskó, de ott nem említettem)
Mire kiléptünk a kastélyból a tárlatvezetés végén, már ömlött az eső, így a parkról sajnos nem igazán tudtam jó képeket készíteni, csak lövöldöztem a fotókat, arról, amit éppen megláttam.
Saját képeim:












Találtam egy videót a kastélyról

Mielőtt haza indultunk volna, először is a kocsi fűtését maximumra állítva a megszárítottuk a hajunkat, és átöltöztünk.
Oberammergau felé kanyarodva még megnéztük ezt a nagyon szép kis települést.
Oberammergau több dologról is nevezetes, egyik, hogy a házainak java része a homlokzatán festménnyel büszkélkedik. Ez egyébként nagy divat erre felé. Máshol is láttunk hasonló házakat. Egy másik nevezetesség a fafaragvány kultúrája. Az utcákon fafaragványokat árúsító boltok sorakoznak, a szobrok jellemzően vallási témakörben készülnek, de állatok egyebek is láthatóak. Másik nevezetessége a Passió játék, amit 10 évente rendeznek meg, de ez éppen nem volt aktuális, mikor ott jártunk.
Az egész település olyan mint egy kis ékszerdoboz. Kellemes a hangulata. Jó kikapcsolódás.
Még a templom kertben lévő temető is gyönyörű.
Kis ízelítő:












Még ettünk egy kolbászt a helyi hentesnél, azután haza felé vettük az irányt, és cirka 7-8 óra alatt szerencsésen haza is értünk.
Mindenkinek ajánlani tudom ezt a körutat (akár szervezett buszos formában, akár egyénileg)



Nincsenek megjegyzések: