péntek

ÁÁÁÁÁÁÁÁ!



Holnap markáns hidegfront, erős lehűlés!!!
2010. júl. 23.
Jelentős változás előtt áll időjárásunk, hiszen szombaton erős hidegfront éri el hazánk térségét, véget vetve a több napja tartó országos hőségnek. Igazi felfrissülés várható, vasárnap néhol a 20 fokot sem éri majd el a hőmérséklet. A Balaton-átúszást elhalasztották!
Pénteken még országos hőségre számíthatunk, sok-sok napsütéssel. Estétől a közeledő markáns hidegfront előtt heves zivatarok alakulhatnak ki északnyugaton. A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
Szombaton eléri a Kárpát-medencét az előbb említett markáns hidegfront, hatására erősen megnövekszik a felhőzet és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Néhol jégeső, felhőszakadás. Délután átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Az északnyugati szél viharossá fokozódik! Jelentős lehűlés kezdődik, a Dunántúlon délután már csak 20, keleten még 30 fok körüli értékeket mérhetünk. A hidegfront miatt a Balaton-atúszás szervezőbiztossága, a vízirendészet vezetőivel egyetértésben elhalasztotta a július 24-re meghirdetett Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszást. A rendezvény tervezett új időpontja július 31. (szombat) vagy augusztus 1. (vasárnap).
Vasárnap sem lesz nyaralóidő, többnyire erősen felhős lesz az ég és többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél gyakran lesz erős, néhol még viharos. Folytatódik az erős lehűlés, délután 18 és 25 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Hétfőn és kedden marad a borongós, szeles idő, igaz kedden már egyre többfelé bújhat elő a nap. A hét második fele erősödő felmelegedést és több napsütést ígér...


A Balatont akkor tuti nem ússzuk át (mondjuk nem is volt tervben).

csütörtök

Balaton

Idén sajnos kimarad Horvátország, (mint ahogy tavaly is) a felújítás sajnos minden pénzünket megeszi. Szombaton indulunk helyette a Balatonra. Amilyen az én szerencsém pont a szabadságom idejére mondják a lehűlést. :-(

Ezért aztán programokat keresgélek.

Eddig Kapolcs,









és Nádasdladány a tuti, a többi majd menet közben kiderül.

Horvátország

Imádom!
Tudom, hogy ezzel nem mindenki van így, de nekem vetekszik Toscánával, bár azt is nagyon szeretem.


Képek forrása: http://countrypainting.blogspot.com/2010/07/croazia-i-love-you.html


Saját fotók:













További képeim

szerda

Akkor és most (azaz nem rég)

1997. ben Horvátországban a Krk szigetre vezető hídon én és a gyerekeim.









2008.ban ugyanott.
A nagyobbik gyermek nem vállalta a szereplést (a kicsi mindenre kapható)











A 2 kép közti egyéb eltérést nem kommentálnám. :-)

kedd

Táska végkifejlet

Végül nem fejeztem be a Red Brolly-s motívum felhasználásával készült táska kronológiáját.

A táska készen lett. Sőt. 2 táska lett készen, de mivel az egyik meglepetés lett egy barátnőmnek, aki csak pénteken kapta meg, + gőzerővel dolgoztam, hogy egyáltalán csütörtökön elkészüljek vele, ezért inkább hallgattam róla. Képek nem is készültek, úgyhogy azt még pótlólagosan majd beteszem ebbe a bejegyzésbe, amint készítek róla, illetve ha Sasa készít a sajátjáról, és elküldi nekem. Remélem mielőbb pótolni tudom a hiányt!

Megjöttünk!


Nem most, már vasárnap kora délután itthon voltunk, de eddig nem volt időm beszámolni.
Képeim nincsenek, mert jó szokás szerint nem használtam a fotóaparátot, pedig nálam volt. Nagggyon meleg volt, ezért jórészt hiányos öltözetben szédelegtünk ide-oda, volt éjszakai medanciés sellőparty, volt 3 ventilátor össztüzében fetrengős, újságlapozgatós, dumálós délutáni siesta, volt vásárolgatós városnézés, melynek keretében egy rövidárú boltban beszereztünk egy csomó farkasfogat, bortnit mindenféle színben, mágneses táskazárat.... , gyönygöt fűztünk, volt héliumos lufis ének bemutató, ettünk, ittunk, rengeteget nevettünk, sokat beszélgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Köszi Andi!

csütörtök

LGT - Egy elfelejtett szó

Aktuális

Maga az ötlet abszulute hidegen hagy, de ebben a melegben nem tudtam nem észre venni az alkalmazott technika időszerűségét.
http://cfabbridesigns.com/blog/?p=3964

Hölgyeim! ennél jobb időt nem is kívánhatnánk az elkészítéséhez.

Hallgatom a rádiót

Hallgatom a rádiót munka közben. Egy LGT szám feldolgozása megy. Ezerszer hallottam, ha szól a dallam, tudom a szöveget (érdekes dallam nélkül nem megy), de az értelmét eddig valahogy nem fogtam fel. És most, valahogy amikor szinte oda sem figyelek, egyszercsak megvilágosodom. Milyen igazságok vannak ebben a dalban!

LGT
Elfelejtett szó
Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél,
Mégis másképp érted, mint ahogyan én.
Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod,
Nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb.
Én tudom a dallamot, te tudod a szót
Én mondom az igazat, és te mondod a jót
Az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,
Mégis másképp mondom, mit amit te vársz,
Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,
Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.
Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb,
Összeköt a cipőfűző, nem egy nagy dolog.
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?
Szóból vannak hidak két ember között,
Csend lobbantja őket a fejetek fölött,
Mindenki mást érez minden szó mögött,
Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.
Én mondom az igazat, s te mondod a jót,
Én tudom a dallamot és te tudod a szót,
Ami nekem jó, az talán neked nem való,
De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,
Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.
Minden ember jó, kit megtalál egy szó,
Minden szó is jó, ha embernek való.
Minden ember más, de éppen ez a jó.
Hát meddig várjak még,
Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?

Már csak egyet alszunk!


És megnézhetem saját szememmel Andi tavát, benne, a békákat, és halakat. Ugyan a fő atrakció nem a tó lesz, de azért már nagyon várom.

kedd

Miért?


Miért van az, hogy az ember lánya mindíg oda vágyik, ahova nem mehet?

Legújabb szerelmem: http://countrykittyland.blogspot.com/2010/06/spring-in-wiltshire.html

Táska a finishben


Táska jelenlegi állapota:







Elnézést a képminőség miatt!






Nem kell megijedni, a zöld fül ideiglenes, csak, hogy kipróbáljam, hogy mekkora hosszúságú fül lesz kényelmes hozzá.








Záródása:









Belülről:









Kulcstartó karabínerrel:









Mobil tartó zseb:










Oldal zseb:









Kicsit megszenvedtem vele, de még a férfi kollégáim is elismerőleg nyilatkoztak, úgyhogy azt hiszem eléggé bele szerettem a táska varrásba. Lesz még folytatás.

hétfő

Építkezünk, felújítunk


Megmutatom, hogy a 7 végén mihez kellett a segédmunkám. ezt a gerenda verandát csináltuk, leginkább apa, és a kisebbik gyerek dolgozott, én néha elvonultam főzni, vásárolni, majd éjjel varrtam. Ma reggel 3-as fokozatú izomlázzal ébedtem. Tartok tőle, hogy ez a hetem nem lesz kifejezetten pihentető, mivel a 7 végi topikos buli miatt előre kell dolgoznom a meló helyen is, és otthon is, de valahogy csak túlélem. Megyek is csinálom a dolgomat.

vasárnap

Most csak mesélek...

... a táskáról, mert abban a stádiumban van, amikor a fotó most semmit nem mutat(és én is abban a stádiumban vagyok, amikor már képtelen lennék fotózni). Tehát kész a táska külső része, kész a bélés, össze is van tűzve (gombostűvel) de füle még nincs neki, úgyhogy félre lett téve, én is félre teszem magamat holnapra.

Jövö héten találkozónk lesz a topikos barátnőimmel, a munkában is kicsit sűrű lesz a hetem, úgyhogy nem ígérem, hogy a jövő héten, de mutatni fogom a végkifejletet.

Helyzetjelentés táska ügyben

Sajnos nem sok időm volt foglalkozni vele, mert segédmunkásként funkcionáltam apa mellett egész nap. Még mindíg nincs teljesen az egyik csajszi sem kész, de már nem hiányzik sok. A 2. nőcit én rajzoltam. Holnap (illetve ma( a bejegyzés időpontjából világosan kiderül, hogy nem vagyok normális)) még hámozgatok rajta egy kicsit, aztán az egészet megpróbálom összeállítani táskának. Remélem nem rontom el az egészet a végén!

péntek

Márpedig nekem ilyen táska kell!


Így hát kezembe vettem az ügyet.
Egyenlőre az egyik hölgy kivitelezésén dolgozok. Még nincs készen, így is hajnali fél kettőkor feküdtem le.
Az alkatrészek a helyükön:
Majdnem minden alkatrész eltisztázva, még a margaréta szirmai lehet, hogy részletesebb kidolgozást kapnak. A lepke még egyáltalán nincs eltisztázva, hiányzik a hímző szál meghímzése, a tűpárna baba arca, a hímző keret, a kalap szalgja, de azárt már látható, hogy egész jó. Valószínűleg ez lesz a másik hölgy a táskán, bár az arányok miatt még azon a képen nagyítok. Sajnos a vágykeltő képen a másik hölgy nem nagyon látszik, ezért kénytelen vagyok egy másikat választani. Egyébként sem az a cél, hogy tökéletes másolatot alkossak.



csütörtök

Ahhh !!!!!!



Csodálattal szoktam nézegetni a Red Brolly ausztrál weboldalt/blogot. Fantasztikus dolgokat művelnek. Ettől a legújabb táskától le is fagytam. Egyszerűen csodaszép!




hétfő

Vallomás

Tudom, hogy egy magam korabelitől több megfontoltságot várnának el az emberek, de a szerdai mozizás nem elégített ki, ezért szombaton a délelőtti előadáson suttyomban megnéztem megint. Egyedül. A Lányaim bérbe voltak adva, apa dolgozott, én gyorsan kitakarítottam, és elrohantam a moziba. Nem bántam meg. rajtam kívül 3 pár volt még a teremben, tehát mondhatni minden zavaró tényező ki volt zárva. És tényleg. Rájöttem, hogy nekem egyedül kell moziba járnom. Az előadás előtt nem idegel ki a gyerek, hogy ő nagyobb pattogatott kukoricát / üdítőt szeretne, a film alatt nem csacsog mellettem, mert nem tudta elolvasni a feliratot ..... Ezentúl így csinálom. Azt hiszem, most már ki fogom bírni, amíg megjelenik a DVD.
Talán ;-)

szombat

Jut eszembe...






Jut eszembe. Patchworkos próbálkozásaim során kipróbáltam a drezdai tányér elnevezésű blokkot is. A már említett barátság takaró alkatrészének készült.
Már régebben volt, most jutott eszembe, amikor egy hasonló mintát találtam az egyik blogban. A tokás (vagy strummás) nyulat is én követtem el, de nem jól sikerült a kitömése, így nem dicsekszem vele.
Egyébként meg varrtam egy táskát, de egyrészt nem úgy sikerült ahogy terveztem (még dolgozok rajta), másrészt egy barátnőmnek varrom, és majd csak akkor mutatom meg, ha már megkapta.
ancsa

péntek

Keresgélek

Keresgélek még fotókat a decoupage-os múltamból, hiszen ez olyan mértékben határozza meg 3-4 évemet, hogy ha nem tenném, nem lehetne rólam valós képet alkotni.
Teafiltertartó doboz:
IKEÁS tároló kisebbik gyerek szobájába készült:
Nagyobbik gyerkőc barátnőjének készült ajándékba:

Karácsonyi készülődés közben követtem el. Nagyon élveztem az Alan Maley képekből készült szalvéta kiegészítését, pedig nem vagyok egy nagy festő tehetség


ez egy kerámia sütis doboz. Karácsonyi ajándék volt az osztályfőnöknek. Nem saját ötlet! Kardos Zsófitól származik. Talán látható, hogy a képeke egyes elemei kidomborodnak a tégely felületéből.


Jótékonysági karácsonyi vásárra készültek:
Szintén Egyiptom bolond barátnőmnek szülinapjára:





Ez a kép még a végkifejlet előtt készült erről a tegola óráról (óra szerkezet nélkül). Barátnőimmel együtt készítettük (mindenki csinált egy hasonlót) ezen tanultuk a pittorico nevezetű árnyalást. Jó volt a mesterünk, mert mind jól sikerült, és a megtanultakat azóta is alkalmazzuk mindnyájan (így kell ezt a szót írni?) (így)




Mint látható, alkalmazom ezt a technikát mindenem, ami a kezem ügyébe kerül. Sőt a fenyő keretes franciaágyunk támláján is előfordul egy kis borostyán (kedvenc mintám), de arról nincs fotó.