11. és 13. feladat a közös varrásból

Anyukámnak vannak aranyköpései, amiket máshol még nem nagyon hallottam, maximum a nagynénéimtől.
Ilyen pl. a "nem akarásnak nyögés lesz a vége", és a "mindent lehet, csak akarni kell".

No ez a "mindent lehet" néhányszor nagyban is bebizonyosodott, csak én eddig úgy hívtam "minden a fejben dől el", de tulajdonképpen egyről szól ez a két megfogalmazás.

Huszonakárhány évesen pár hónappal az esküvőnk után autó balesetem volt. A húgom is velem volt, de szerencsére neki nem lett semmi baja. Én bevertem a fejemet, felhasadt a szemem közvetlen közelében a bőr, nem is tudom hány öltéssel varrták össze, és a jobb felkarom ripityára tört, elvesztettem az eszméletemet is ezalatt valamit "álmodtam" is, máig sem tudom, hogy mi volt ez az "álom". Mindenesetre fényt nem láttam.
A Honvéd Kórházban raktak össze. 2 műtét után a mai napig benn van a karomban 8 csavar, és egy hosszú fém lemez. DE! Sérült egy ideg, ami a kézfejem mozgatását végezte. Gyakorlatilag csak lógott a kézfejem, és az ujjaimat csak összeszorítani tudtam, kinyújtani nem. És ez a JOBB kezem volt. Több mint 8 hónapon keresztül tartott a gyógyulásom, és az elején mindenki meg volt győződve róla, hogy így marad a kezem (szerencsére ezt nekem nem mondták, mert lehet, hogy bele is nyugodtam volna) mindennapos gyógytorna után 6 hónap múlva kezdett halvány remény derengeni, hogy fel tudom emelni a kézfejemet a lógó helyzetből. Szorgalmasan jártam a gyógytornára, holott semmi változás, javulás nem történt. Ősszel volt a baleset, és májusban amikor elkezdődött a nyári meleg, egyszer csak dühös lettem. A lógó kézfejem miatt a csukló belső felén összetorlódó bőr a melegben beizzadt. Máig emlékszem erre a dühre, elegem lett ebből a tehetetlenségből. Rá pár napra a gyógytornásznőnek mutattam először, hogy a kézfejem nagy erőfeszítés árán fél centivel meg tudtam emelni. Az egész kórház összecsődült (na jó! csak azok, akik engem kezeltek, és műtöttek). Innen már aránylag gyorsan javult. A gyerek kori barátom doktorrá avatásán, már kezet tudtam fogni azokkal, akiket bemutattak nekem, és nem csak beleejtettem a kézfejem a kezükbe. A banketton már tartani tudtam jobb kézzel a villát. Mondjuk a húst még mindig másnak kellett felszeletelni. Nemsokára az ujjaimat is ki tudtam nyújtani. Tudtam mutatni, hogy 1, 2, 3, 4, és nagy nehezen, de végül mind az 5 ujjamat ki tudtam nyújtani. Minden egyes ujjamon hetekig dolgoztunk. Ez után jött az örökösen felkötött karom könyök ízületének a kinyújtásának megtanulása (mai napig nem sikerült teljesen, de ezt már csak én veszem észre). Ez összességében majdnem egy teljes év volt.

Bocs a kitérőért,  ezt csak annak illusztrálására írtam le, hogy nagyban is működik a "mindent lehet, csak AKARNI kell" elv.
Nem akartam én erről beszélni, nem is értem, hogy hogy bukott ki belőlem. Na mindegy, ha már leírtam, maradjon.

Kicsiben pedig:
Nagyon nem volt kedvem a 11. feladathoz a seminol technikához, de tegnap egyszer csak minden különösebb elhatározás nélkül leültem a varrógépemhez, és megvarrtam. Nem állítom, hogy meseszép (a kép különösen randa, homályos lett), de elkészült, a rongyos zsákból származik minden alkotó eleme.
A 13. feladat a 3D-s nyakkendő minta. Nem ismertem eddig, de egyébként hihetetlenül egyszerű a megvarrása. Mondjuk nem egy látványos blokk, gondolom attól nyakkendő minta, hogy 45 fokban elfordítva csokor nyakkendőre emlékeztet.
A Vad ludas blokkot is szétbontottam, és egy kicsit látványosabbá tettem azzal, hogy elforgattam a ludakat.

Méretileg  a blokkok kezdenek kicsit eltérőek lenni, majd akkor  fogom őket közös nevezőre hozni, ha mind a 25 feladat elkészül.

csoport kép

nyakkendő

Seminol

Vadludak