vasárnap

Óvó nénik és dadus ajándéka

Eljött az ideje, hogy az unokahúgom is elhagyja az ovit. Tesóm e-mailban kért tanácsot, valami nem túl szokványos búcsú ajándék ügyében. Gondolkodtam, de nem jutott semmi eszembe. Úgyhogy kénytelen voltam azt válaszolni, hogy nem jut eszembe semmi. Tehát el is kezdtem gépelni az e-mail-t, de miután leírtam azt a szót, hogy " Nem tudom" hirtelen homlokon rúgott a mázsa, és kipattant a szikra.
Naná, hogy párna. Talán ez nem olyan szokványos, és nem kerül egyből egy titkos ládába a többi ajándék közé,  aminek semmi hasznát sem veszi szegény óvónéni. A mintájának utalnia kell a búcsúzásra. Az óvónénit helyettesítse Sunbonet Sue. Ezzel a klasszikus patchwork motívummal nagyon sok jelenetet lehet ábrázolni. Nekünk ugye most arra volt szükségünk, hogy az elválást szimbolizáló jelenetet kerüljön a párnára. Mivel a vegyes csoportból most csak 7-en mennek suliba, ezért azt gondoltam, hogy Suzy körül lebegjen néhány lufi (pontosan 7, ezekre neveket hímeztem) (alapötlet egyébként transzferpapírral anyagra felvitt fotó lett volna), amit már nem tart zsinóron az óvónéni. Pár lufi szimbolizálja az oviban maradókat.

No tehát ötlet fel lett vezetve a húgomnak, ő továbbította a többi anyukának, az ötlet elnyerte a tetszést, tehát indulhatott a munka.
Ma délelőtt fejeztem be.



Remélem tetszeni fog!

Kiegészítés 06. 09.
Az átadás megtörtént szemtanuk szerint nagyon tetszett a megajándékozottaknak.
Örülök neki!

6 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon aranyosak lettek! Szerintem ennek biztos fognak örülni!

Kata írta...

Ez nagyon jó ötlet, 2 év múlva lehet hogy lopom ;)

Luca írta...

Tuti tetszeni fog nekik. Szuperek lettek!

Cinella írta...

Nagyon jó ötlet! Szuper szép is lett!

mibolyka írta...

Nagyon édesek a kalapos Zsuzsik.
Szerintem is ennek jobban fognak örülni, mint az általad is említett - berakom a fiókba a többi közé - ajándéknak. Ügyes, klassz ötlet. Gratulálok.

ancsapancsa írta...

Köszönöm mindenkinek! Remélem az óvónénik is a Ti véleményeteken lesznek!