hétfő

Egy kicsit régebbi táska, és egy vadi új táskarendszerező

A táskát kicsit régebben - még az ünnepek előtt - varrtam próbából. Mivel egy prototípus, ezért a belső rész nem nagyon lett kidolgozva / átgondolva. Jó nagy, amolyan "malaclopó".  Igazából eddig nem nagyon szerettem a nagy táskákat, de ez valahogy megtetszett a használat során. Van neki zsebe is, kívül kettő, belül 5. Ami viszont nekem nem nagyon elég.  (Mondom én, hogy nem dolgoztam ki a részleteket) Gyakran kellett kotorásznom az alján. A táska méreteihez elkezdtem varrni egy táska rendszerezőt. Sokáig kutakodtam az interneten használható támpontok után. Sok félét találtam, de igaziból egyik sem volt úgy jó, ahogy volt.
Ha már a táska is proto típus eredendően, hát a táska rendszerező is igaziból egy próba darab (ez az alkalmazott textilekben tetten érhető leginkább), bár úgy gondolom, hogy egész jól sikerült.
Nos tehát a táska:
Előlről:
 Hátulról: (ugyanolyan)
 A táska záródása
 A külső zseb nyitva:

A rendszerező. Ahol adta magát a felület, ott kialakítottam annyi tároló zsebet, amennyit csak lehetett, illetve elláttam 2 kulcs tartó karabínerrel is.
A képeken nem tudom mennyire látszik, ezért próbálok kommentálni.
Nos ugye van a rendszerezőnek egy eleje és egy hátulja.
Legyen az eleje a képen elől lévő oldal.
Itt a rendszerező teljes hosszában egy cizárral záródó tároló részt alakítottam ki, aminek mindkét oldalán zsebek vannak.
Külső oldali zsebek:

Belső oldali zsebek:

A cippzáras tároló: 

 A hátsó oldal. (hoppá itt látszik, hogy fotózom éppen):


Azt a tároló részt, amit az első oldalon egyterűnek hagytam és cipzárral záródik, itt felosztottam 3 zsebbel, és nem zártam.

Ennek az oldalnak a külső oldalára is varrtam 3 zsebet:

És a belső oldalára is 3-at: 
 A rendszerező mindkét oldalán is akadt egy-egy felület, amit kár lett volna zseb nékül hagyni:


Összeszámolva a rendszerező rendelkezik 19 zsebbel + a nagy cipzáras tároló, + 2 toll tárolóval.

A megvarrását megelőzően több órát is töltöttem a tervezéssel fejben varrással, és úgy érzem olyanra sikerült, amilyenre szerettem volna.

2 megjegyzés:

Bejus70 írta...

Hű, Ancsa, ez a táskarendező több, mint szuper! Már jóideje gondolkodom rajta, hogy varrok egyet én is, csak amiatt nem vágok bele, mert én siettemben csak úgy belevágok mindent a táskába. Na jó, van benne pár zseb. Maaajd... egyszer... Köszi az ötletet, nagyon hasznos volt a bejegyzésed!

ancsapancsa írta...

Sajnos velem is előfordul, hogy bele dobom a táskába főleg a kulcsot, vagy pénztárcát. Most próbálom magam rendre szoktatni. Örülök, hogy tetszik.