vasárnap

Amikor az embernek segítsége is akad...

Én majd tartom, hogy ne mozogjon. Jó?




A kemény munkában el is fáradtam

A takaró tulajdonképpen egy UFO készülésének részletei

Egyébként nem jellemző, hogy így ráfeküdjön valamire, amin éppen dolgozom. Amilyen mufurc macska, általában messzire elkerül.  Hacsak éppen nem kajálni akar. Egyébként nem is engedem neki.

Szilveszteri előzetes :-)

szombat

Végre varrtam, avagy az utolsó perces párna

Be kell vallanom, hogy nekem ez a karácsonyi ünneplősdi nem igazán fekszik. Legalább egy hónapon keresztül rohangálni, vásárolni, egy hétig takarítani, sütni, majd az egész havi rohangászásunk eredményei, a végkimerülés határán az utolsó napon megalkotott étel remekeink, a hetekig alkotott  sütemények, bő 1 óra alatt eltűnnek, az ajándékok a kicsomagolást követően szerencsés esetben pár órán keresztül örömmel töltik el, a megajándékozott szívét, (vagy nem) majd jön a jól megérdemelt pihenés. És pihenünk, pihenünk... már aki tud. Én például nagyon nehezen állok át búgócsiga üzemmódból hirtelen lajhár üzemmódba. Egy darabig lefoglal a TV (ha jó filmeket adnak) hajlamosak vagyunk a lányokkal késő éjjelig filmeket nézni. Ilyenkor elő szokott kerülni a Büszkeség és balítélet mind a 6 része, az Elfújta a szél, P.S. I Love You (idén a Tv egyik csatornája levetítette, így nem kellett a DVD-t koptatni) 2 napon keresztül néztük az MTV egyik sorozatát a Kínos-t (így egymás után nézve a sorozat részeit egész szórakoztató volt). A késői elalvás után persze későn kelünk, és már fel is borult a biológiai órám. Most épp éjjel 3 óra van, az előbb fejeztem be egy párnát, és egyáltalán nem vagyok álmos.
Apropó párna. a csillagos takaró befejezése óta nem varrtam. Mióta is? 6 napja? Mivel a varrásban is nagyon pörgősre sikerültek az utolsó hetek hónapok, drasztikus volt a váltás. Hiányzott. Ténferegtem én a szobám környékén, gondolkoztam, hogy kéne valamit csinálni, de aztán mégis kifordultam az ajtón. Ma este tudatosodott bennem, hogy holnap szombat, holnapra beszéltük meg keresztapánkkal, hogy megyünk. Gyerkőcök ajándéka már régen a karácsonyfa alatt várja, hogy a fiúk megkapják, a felnőttekkel kapcsolatban az a közös megállapodás, hogy egymást ne ajándékozzuk, a gazdasági helyzet okán. Persze tudvalévően buggyant agyamban azért csak felötlött, hogy azért valami kis apróságot mégiscsak. Addig-addig ténferegtem a szobám körül, amíg azon kaptam magam, hogy anyagokat válogatok. Keresztapánk nappalijához illőt. A színvilág türkiz és barna. Érdekes módon a lányok is szimpatizáltak a gondolattal, határozottan állást foglaltak a felhasználható anyagokkal kapcsolatban, a mintát rám hagyták (hagy örüljek), és időről időre meglátogattak ellenőrizni a készültségi fokot. A fedlap elkészülte után ők visszavonultak hálótermeikbe, gondolták, hogy én is ez teszem majd, a további munkákat másnapra hagyva, de nem... én igazi bolond módjára véghez is vittem a megkezdett munkát és befejeztem a párnát. Ja? Mert hogy párnát varrtam. Kis szobám kis TV-jén közben TV Paprika műsorát néztem, jókat vihorásztam McMenemy Márk beszólásain miközben zabkását főzött, és hallottam is egy jó receptet: Margó zserbó, meg is fogom sütni (amint lesz valahonnan egy kis dióm) és végre jól éreztem magam.
A párna:


A huzat párna nélkül
Remélem tetszeni fog!
No azt hiszem ideje lefeküdnöm!

szerda

Mit hozott a Jézuska...

Persze nem csak ezt, de gondolom senki nem kíváncsi a pulóverre, kávédarálóra, és hasonló frappáns, ámde hasznos ajándékra.
Így csak azt mutatom, ami a blogom szempontjából érdekes.
Az eddigi vágó táblám kb. fele ekkora.
 illetve a vonalzóm is sokkal kisebb volt.
 Tűzőtalp. Még nem jöttem rá, hogy hogy kell használni.
 Terítő (asztalközép), amilyeneket ajándékba készítettem, eddig nem mutattam, mert nem akartam a meglepetést elrontani, de mivel már mindenki megkapta, így mutathatom. Ez éppen Lucáé, neki nem sikerült postára adnom Karácsony előtt :-(, úgyhogy itt mutatom neki.

vasárnap

Angol karácsonyi puding

Vagy valami hasonló.
Már nagyon régóta szeretném megsütni, megkóstolni. Persze, lehet, hogy érdemesebb lenne először az eredetit megkóstolni, hogy tudjam, milyennek is kell lennie a végeredménynek.
Nem a tradicionális receptet választottam ki. Több ok miatt sem. Egyrészt, nincs marha faggyúm, másrészt nincs barna söröm, harmadrészt nincs időgépem, amivel 5 héttel korábbra vissza tudnék menni, ugyanis azt 5 héttel korábban össze kellett volna állítanom.
Szóval maradt egy gyorsabb recept, és igazából azt is csak iránymutatóan vettem figyelembe.
Az eredeti recept:
12,5 dkgliszt
1 tkszódabikarbóna
12,5 dkgolvasztott vaj
3tojás
4 ekbrandy
1 ekfahéj,
szerecsendióvirág,
szerecsendió,
szegfűszeg,
szegfűbors
1citrom héja
1narancs héja
35 dkgvegyes aszalt-kandírozott gyümölcs: mazsola, kandírozott narancs és citrom, cseresznye, aszalt sárgabarack, füge, szilva
1kicsi reszelt alma
1kicsike reszelt répa
15 dkgmandula, mogyoró és más kedvelt olajos mag
20 dkgcukor

Én így alkalmaztam:
12,5 dkgliszt
1 tkszódabikarbóna
12,5 dkgolvasztott vaj
2tojás + megmaradt tojásfehérje más sütiből
4 ekbrandy + érzésre még néhány kanál + néhány löttyintés
1 ekfahéj,
szerecsendióvirág,
szerecsendió,
szegfűszeg,
szegfűbors
1citrom héja
1narancs héja
35 dkgvegyes aszalt-kandírozott gyümölcs: mazsola, kandírozott narancs és citrom, cseresznye, aszalt sárgabarack, füge, szilva, áfonya
1kicsi reszelt alma
1kicsike annál egy kicsit nagyobb reszelt répa
15 dkgmandula, mogyoró és dió, némi dejó (mert elfogyott a dió)
15 dkgbarna cukor + 2 teáskanál melasz (most vettem a melaszt, nagyon fincsi hasonlít a juharszirupra)

1 db jénai tál helyett 4 db tálkát használtam, ami igazából az ikeának egy régebben forgalmazott nagyobb méretű mécses tartója, amit annak idején leértékelve vettem, és soha nem volt mécses tartóként alkalmazva.
Másfél órai vízfürdőben sülés után jelenleg hűlnek a kicsikék.
A puding próbája a holnapi napon következik majd be. Mondjuk a család nem osztja a lelkesedésemet, de én nagyon kíváncsi vagyok.

Kiegészítés 12. 25.-én. A puding próbája:
Nagyon finom. 

Ajándékok, melyeket a postás hozott :-)

Az internet egyik tagadhatatlan előnye, hogy az ember olyan ismeretségeket köt, melyeket a világháló nélkül nem lett volna módja. A közös érdeklődési kör sok embert hoz össze a világ minden tájáról. Ilyen ismerősöktől barátoktól kapott ajándékaimat mutatom meg:

Szappanos barátnőimmel már második éve ajándékozzuk meg egymást a klasszikus névhúzásos módszerrel.
Az én ajándékom ez a kézzel vászonra festett kép,

 és ez a szappan, az ajakápolóval:
 Andi szintén a szappanos társulatból való, tőle húzástól függetlenül kaptam ezeket a szappanokat:
 Hopp Mónikától kaptam ezt az olló (és kézimunka eszközök) tartót, és a másik két varrt karácsonyi díszt.
Bonyhádról kaptam ezt a mikulás virágot, a hozzá tartozó sablonnal, vele is a közös varrás során ismerkedtem meg.
Szívet melengető ajándékok ezek. Nagyon örülök nekik!
Ezúton is köszönöm!

Friss ropogós a takaró!

Elkészült a pink csillagesős takaró. Épp időben. Holnap süthetem a bejglit., ránthatom a halat. :-)


Boldog Karácsonyt mindenkinek!

szerda

Osztályfőnök ajándéka

A takarót félre kellet tennem, mert 2 felkérésem is volt, egyik a nagyobbik lányomtól és osztályától
Az osztályfőnökének lesz az ajándéka (matek tanár)

 A másik, egy ismerős kérésére készült, semmi megkötés nem volt. Teafilter tartó doboz.
Nem szeretek csalódást okozni, ezért elvállaltam, viszont a lehető legegyszerűbb technikát választottam, hogy minél kevesebb időt vegye el a takarótól. Ez a technika valóban nagyon egyszerű, de egyébként nagyon mutatós a végeredmény, szeretem ezt a papírt, és a színt is. Szerintem nagyon szép.
A két doboz alapozása, festése, a minta ragasztása, lakkozása így is két estémet vette igénybe. Sajnos holnap sem tudom varrni, mert céges karácsonyi bulira kell mennem.

vasárnap

Helyzetjelentés


Köszönöm szépen az anyag problémám iránt érdeklődő e-maileket. Sajnos nem sikerült sem a meglévő anyagból kijönnöm, sem máshol ugyanolyan anyagot találnom.
Így oldottam meg. Mint láthatjátok már szendvicselve van, és 2 napja dolgozom a tűzésen is. Remélem a hátralévő időn belül sikerül befejeznem. 9 nap. Csipkednem kell magamat.

Mindenkinek nyugodt készülődést!