vasárnap

Belekezdtem ...

... néhány dologba, de nem fejeztem be semmit, tehát ezek félkész dolgok. Ja? egy valamit be is fejeztem. az egyik Ikeás anyagból kiszabott táskát megvarrtam (a rajzosat), de azt a kisebbik lányom el is kobozta, úgyhogy fotó nem észült róla.
A karácsonyi készülődés jegyében néhány bambusz tálat kezdtem el, ezeknek még hátra van az árnyalása, majd a befejező lakkozás, illetve a nagyobbik tál esetében úgy döntöttem munka közben, hogy 3D-zni fogom egyes elemeit kiemelem a síkból, pl a masnit, illetve néhány virágot, tobozt. Majd mutatom, ha elkészülnek.
 Ezek a blokkok pedig az anyukámnak készülő kari ajándék takaró részei. Kell még varrnom úgy 24 db-ot belőlük, utána összeállítani, bélelni tűzni, úgyhogy remélem időben elkészülök vele. Talán még jó időben álltam neki.
Aztán megmutatom a leendő konyhám jelenlegi állapotát is. Ezt nem én követtem el, csak segítettem a férjemnek, aki szerintem gyönyörű munkát végzett. Most a burkolás volt aktuális, de az egész felújítás az ő munkája.
 

Ha már itt tartunk, akkor a WC-t is megmutatom. Ezt is a férjem burkolta.
Kevesen tudják, ezért megmagyarázom. Egy kétszintes 2 lakásos családi házban élünk. A födszinti lakás anyósméké volt, míg meg nem örököltük. Úgy döntöttünk, hogy a 2 lakást összenyitjuk, azonban, ha a szükség úgy hozza, idővel, újból le lehet választani a két lakást, így legalább az egyik gyerek lakás problémáját meg tudjuk oldani. Mivel az alsó lakás elrendezésileg nagyon rossz beosztású volt, rengeteg holt térrel, ezért gyakorlatilag csak a fő falak maradtak a helyükön,minden falat tégláig lecsupaszítva, újra építve, kicseréltük, az elektromos vezetékeket, nyílászárókat, a fűtést korszerűsítettük, most a burkolatok kerültek sorra. Mivel nincs sok pénzünk, ezért szinte mindent magunk végzünk el. Még akkor kezdtük el, amikor a gazdasági válság nem ütött be (akkor úgy tűnt, hogy anyagilag finanszírozni tudjuk a felújítást), és szép lassan haladunk lépésről lépésre. Talán Karácsonyra eljutunk odáig, hogy minden helyiség burkolatot kap, de bútorokra idén semmiképpen nem futja. (ha már itt tartunk karácsonyi ajándékokra sem nagyon)

4 megjegyzés:

Erika írta...

Le a kalappal előttetek!!!!!! nagyon szépek a burkolások.
A táljaid is meg a takaród is nagyon szép lesz!

Luca írta...

Hú Ancsa, ez rengeteg munka volt és még lesz is. De nagyon szépek lesztek! Látom ez a csillagos minta nagyon megy neked. Lesz mit csinálnod karácsonyig......

Tiffanylda írta...

"Két összeillő ember"...lalala...:))) Állati kreatívak vagytok és baromi ügyesek, szorgosak! Gratulálok mindkettőtöknek a csodás munkáért és tartsatok ki! A bútor az már semmi!:))
Sajnos, mi a gazdasági válság után szerettünk volna olyat, amit előtte se tudtunk...Így aztán most kopp-kopp, de a remény hal meg utoljára, azt mondják!:)

ancsapancsa írta...

Köszi lányok!
Apa tényleg nagyon ügyes, kitartó, precíz. Mindent meg tud csinálni, amit akar. Most, hogy már látjuk a végét, azért optimistábban állunk az egészhez, de nem volt könnyű.