csütörtök

Happy New Year!

Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja az, hogy megadja a következő esztendőre az egészségünket és szerencsénket.
A szilveszteri szokásokban fontos szerep jutott a gonoszűző zajkeltésnek. Falusi szokás csengővel, kolomppal történő csörömpölés. Erdélyben éjfélkor a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel lármáztak. A protestáns falvakban dívott az óév kiharangozása, az újév énekkel köszöntése.

Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel, Újévkor hagymával is jósoltak. A hagymát – a következő tizenkét hónapot mintázva – tucatnyi gerezdre vágták, közepébe sót szórtak. Amelyik gerezdben reggelre elolvadt a só, arra a hónapra szárazságot, amelyikben nem, arra esőt jósoltak.

Ma már a szilveszter egyet jelent a bulizással, az ünnepléssel. Akadnak még szokások, amelyeket ma is megtartunk, ilyen például a szilveszter esti koszt: virsli, kaszinótojás. Éjfélkor a pezsgő, az újévi csókok…

A gyerekek kedvelik a papírtrombitát, ami a zajongás hagyományának alapeszköze. Éjfélkor sokan rendeznek tűzijátékot, így köszöntve az új esztendőt.
A fogadalmak hagyománya is velünk él: szeretünk célokat kitűzni magunk elé, s ezek megtartásával indítjuk az évet.

Néhány szilveszteri szokást szeretnék megosztani veletek, hogy ezzel is támogassik a 2011-es év sikerét (Szilvásy Judit feng sui szakértő nyomán)

Rozmaring
Éjfél előtt szárított rozmaringgal füstöld ki otthonod, majd söpörd végig lakóhelyed, hogy az előző év negatív energiái eltávozzanak.


Szőlő

Az óév utolsó 12 másodpercében egyél 12 szem szőlőt, hogy a következő 12 hónapod szerencsés legyen.


Pénz

Éjfélkor különböző országok pénzeit tartsd a kezedben, vagy számolgasd azokat. Gondolatban kérd az anyagi bőséget, és karjaiddal öleld magadhoz az eljövendő gazdagságot. A cipődbe tett papírpénz is jólétet hoz.
Pezsgő

Az újév első perceiben mosd meg az arcod és kezed pezsgőben, de akár meg is fürödhetsz benne, hogy egész évben sikeres légy.


Ha az új esztendőben szeretnél ékszereket kapni, poharad töltsd meg pezsgővel, és tedd bele az aranygyűrűd. Pontban éjfélkor óvatosan idd meg a pezsgőt, majd húzd vissza az ujjadra a gyűrűd.


Ha házas vagy, úgy idd meg a pezsgőt, hogy párod gyűrűjét is tedd a poharadba, így az elkövetkezendő évben is harmonikus kapcsolatban fogtok élni.


Létra, szék
Köszöntsd az újesztendőt létrán, vagy széken állva, hogy a következő esztendőben magasabb beosztásba lépj.


Bőrönd

Ha utazni szeretnél, éjfél után fogd meg a bőröndöd, és tedd ki az ajtód elé, esetleg fusd körbe vele a házat, háztömböt.  (ez nagyon vicces lenne! :-D)


Alsónemű

Újév első napjára sárga színt válassz, hogy bőség kísérjen az évben, pirosat, ha szerelemre, szeretetre és boldogságra vágysz. Kedvezőbb és jótékonyabb a varázslat hatása, ha ajándékba kapod az alsóneműt. (Saját magad is megajándékozhatod.)


Lencse

Éjfélkor tegyél néhány szem lencsét a zsebedbe, és/vagy újév első napján egyél annyi lencsét, amennyi beléd fér, hogy bőségesen érkezzen hozzád a pénz.


Búza

A bőség szimbóluma. Éjfélkor az egyik kezedben, vagy a zsebedben legyen búza. Szeretteidnek, barátaidnak ajándékozz egy maroknyi búzát, hogy az üzleti életben sikeresek legyenek.


Színes gyertyák
Újév napján gyújts kék gyertyát a békéért, zöldet az egészségért, sárgát a bőségért, pirosat a szeretetért, fehéret a tisztaságért, narancssárgát az intelligenciáért, lilát az egész univerzumért.


Víz

Éjfél előtt néhány másodperccel állj lakásod, házad bejáratába arccal befelé kezedben egy pohár vízzel. A pohár tartalmát a bal vállad felett öntsd az utcára - ne nézz utána! -, ezzel az elmúlt év negatív eseményeit távolítod el magadtól. Éjfélkor menj vissza otthonodba, és idd meg a pezsgődet. Ezzel az új esztendő pozitív energiáit erősíted, vonzod magadhoz.


Húsételek

Figyelj oda, mi kerül az asztalra szilveszter éjjelén! Szárnyast, baromfit ne fogyassz, mert az elkaparja a szerencsédet. Fogyassz inkább malacot, ami kitúrja - és így elérhetővé teszi számodra - a jó szerencsét. Ha halat eszel ilyenkor, figyelj arra, hogy a farka felől kezdd elfogyasztani: a hal jelképezi a szerencsédet, ám a hal azért úszik olyan jól, mert van farka. Ha tehát ezt a részét fogyasztod el először, nem úszik el tőled a szerencse.

Hát ártani nem árthat. Javaslom, hogy a sok lencse, búza éjfélkori tárolására jó sok zsebes ruhát válasszatok!

Mindenkinek nagyon boldog, eredményekben, élményekben gazdag, nyugodt, kiegyensújozott Új Esztendőt kivánok!


1 megjegyzés:

Luca írta...

Én is nagyon boldog új évet kívánok!