hétfő

16

Ma 16 éves lett az én icuri-picuri barna szemű kislányom! Mintha tegnap lett volna, amikor a kezembe adták, és a hatalmas barna szemeivel belenézett a szemembe mintha azt mondta volna: "Á, szóval te vagy az anyukám!" Olyan szép baba volt, hogy szinte el sem hittem, hogy én szültem. Hosszú fekete haj, formás pofi, pisze orr. Mint egy porcelán baba.



Nagyon anyás baba volt. Volt majdnem 2 évünk, amikor mi voltunk egymásnak. Jókat buliztunk.

Aztán amikor megszületett a tesója, egy pici gondoskodó anyuka lett belőle, együtt toltuk a baba kocsit, cumis üvegből etette a húgát, terelgette, fogta a kezét, és ez a gondoskodó viselkedés a mai napig jellemzi. Tízórait pakol, rászól, hogy vigye az ernyőjét, mivel egy gimibe járnak, a suliban is a körmére néz.

Néha mintha ő lenne az én anyukám és nem fordítva. Egy kis öreg lélek. Sokkal érettebb, mint a kora indokolná. A Twilightban olvastam, a Belláról mondta az anyja, hogy 35 évesen született, és minden évvel egyre idősebb lett. Hát a Heni is ilyen. Nagy megtiszteltetés, hogy az anyukája lehetek.

szerda

Aranka koszorút kapott

Úgy tűnik Arankától búcsút kell vennem, mert egy 6 éves kislány barátnője lesz ezután, ezért búcsú ajándék gyanánt készítettem neki koszorút, és kapott egy rózsaszálat is.

ezekből a rózsákból készült a koszorú

vasárnap

relax

Ma van a szabadságom utolsó napja. Holnap már meló ezerrel. Ahogy a kollégáimat ismerem, az íróasztalom helyén egy papírokból, és számlákból álló tornyot fogok benn találni. De most nem akarok erre gondolni.
Megsütöttem egy nagy adag halat, amit ismerős pecástól kaptunk, megebédeltünk.
A kisebbik lányomnak edző meccse van, ezért lelépett a pályára, (állítólag sokat fejlődött mióta az új edző, és az új csapat egyengeti, de hát én nem értek a jégkoronghoz, még korizás közben is ökölbeszorítom a lábujjaimat) apja jól felöltözve utána ment.
A nagyobbik lányom elvonult a saját szobájába, én meg egy pohár bor (állítólag ez dukál a halhoz) mellett Eros Ramazottit hallgatok. Bár varrni akartam, de ez most olyan jó...
Hmmm....

szombat

Aranka és Csigusz

A héten szabadságon vagyok. Itthon tettem, vettem, takarítás, mosás, gyomlálás, stb...
Tegnap délután aztán nagy levegőt vettem, és kiszabtam, megvarrtam Arankát és Csiguszt. A Tilda babák frizurája nem annyira tetszik, úgyhogy én frufrusra csináltam a haját. Szeretnék még egy lila ruhás barátnőt is neki, az ő neve mondjuk Lilla lenne :-)









péntek

PÉNTEK 13!


Péntek van és 13-a
és az előbb találkoztam egy kéményseprővel.
Remélem ez jót jelent, bár elfelejtettem a gombomat megfogni, mint ahogy ilyenkor szokásos.




csütörtök

vasárnap

Elkészült!


Nem is tudom mióta volt félre téve életem első takarója, pedig már csak a szegés volt hátra. Most erőt vettem magamon, kiszabtam a ferdepántnak valót, és kb fél- egy óra alatt be is fejeztem. Nincs mentségem, hogy eddig halogattam, csak színtiszta lustaság.

A másik project, amiben közre működtem:

A teraszbeépítésvel az étkező nagyon sötét lett, ezért beépítettünk 2 db tetősíkablakot. Az egyik világító ablakként a padlás teréből a plafon áttörésével az étkezőt látja el terészetes fénnyel, a másik, a nagyobbik leányzó szobájába került. Apa volt a mester, mi lányok meg az inasok. Még jó, hogy apa mindenhez ért, különben kb kétszer annyiba került volna, mint így. A felső ablak már le is lett tesztelve, mivel a pénteki felhőszakadás előtt került fel. Nagyszerően állta a sarat (illetve az esőt). Sokat dolgoztunk vele, de megérte, mert fantasztikusan megnött a természetes fény az étkezőben, és a nappaliban. Mondtam is, hogy mostmár az ufók is belátnak hozzánk. Még néhány utolsó simítás, mint az áthelyezett 1 csillár helyébe 2 másik (kisebb) vásárlása, illetve szegőléc feltétele, de a munka dandárján már túl vagyunk.








szerda

Tegnap

Tegnap volt a neves évforduló. Kicsit korábban leléptem a meló helyről, hogy alkalomhoz illő vacsit rittyenthessek. Vettem fincsi borocskát. Mi nem vagyunk káros szenvedélyektől kicsit sem függőek (olyan szinten, hogy én még kávét sem iszom), ezért az alkoholizálásunk is szinte kizárólag az édes (általában késői szüretelésű) borokra korlátozódik, az meg nem az az árkategória, amiből készleteket halmoz fel az ember, így hát külön beszerzést kellett erre eszközölnöm. A menü görögös volt, sk. gyros, sült krumplival, tzatziki, és görög salátával. Ahhoz képest, hogy a fokhagyma esetében kissé túlzásba estem, minden elfogyott.
A lányoktól bögrét kaptunk. Az enyém: kicsit homályos lett a kép, de azért olvasható a frappáns szöveg.

Mielőtt azonban a vacsorára sor kerülhetett volna, apa ezzel állított haza. A képen lévő 2 doboz púposan meg volt rakva őszi barackkal, és szilvával. Az egyik kuncsaftjától kapta, mert már nem tud mit kezdeni a bő terméssel. Imádjuk a gyümölcsöt, ezért aggódtam is, hogy a vacsinak nem marad majd gyomor kapacitás, de szerencsére nem így volt.

Tegnap munkával kapcsolatban a belvárosba kellett mennem, és megláttam, hogy a Petőfi Sándor u.-i Boszorkánykonyha 50%-os végkiárúsítást tart. Persze be kellett mennem. Az árukészlet már erősen fogytán volt, de azért találtam magamnak valamit. Sokat teázok, ezért mindenféle bögre, csetresz, porcelán, vagy kerámia teás csésze, kanna, teafilter tartó vásárlásra ösztönzőleg hat rám. Van már egy hasonló egymásba helyezhető csésze+kanna szettem, ami eddig a kedvencem is volt, de az új szerzemény kibillentette szegényt ebből a státuszból. (azért a munka helyemen még a régit fogom használni.

Egy restancia:
Ezt a kosarat is a névnapomra kaptam. Anyukámtól, és ez is egy nagy kedvenc lett. Bár imádom a fonott kosarakat, van is belőle rengeteg (a padláson), de ez a praktikum megtestesítője. Könnyű, összecsukható, a bevásárló kocsi elejére illeszthető, aránylag nagy a befogadó képessége, és.... van hozzá egy fagyasztott termékek szállítására alkalmazható hőszigetelt kis szütyő is, amibe kb 2-3 kg-nyi fagyasztott zöldség belefér. (fotón nincs rajta). Aldiból származik. Bevallom, hogy én vettem, az árát pedig megkaptam az anyutól, de ez semmit nem von le a birtoklásához fűződő örömömből. Siófokon ért az Aldi akciójának nyitó napja, nem ezért mentünk, csak bevásárolni, és amikor észre vettem, már csak 2 db volt a pulton belőle, a másikat is erősen nézegette valaki, úgyhogy nem teketóriáztam, hanem bevágtam a bevásárló kocsimba, és meg sem álltam vele a pénztárig.


Édes élet textilből

A már említett névnapomra kapott könyvben megtalálható egy leírás: amerikai fánk filcből. A könyvben csak leírás található az elkészítéséről, de az egyik általam követett blogban találtam róla egy fázis fotós leírást Ugyan a sorrend nem egyezik meg a könyvben leírttal, mindkét verzió kivitelezhető, kinek hogy esik jobban kézre. Igaz, hogy a szöveg angol, de a képeken gyönyörűen el lehet menni annak is, aki nem beszéli a nyelvet.

kedd

19 év

Ma van a házassági évfordulónk a férjemmel.




Hogy elrepült ez a 19 év!
Nászútunk 19 évvel ezelőtt:




hétfő

Jééé!!!


Éppen erről írtam én is az előbb igaz, hogy csak érintettem a témát.

Kreatívságaim


Az utóbbi időben nem túl sok időm van kreatívkodni

A hétvégén ennyi tellett tőlem

4 kg sárgabarackból (- ami elfogyott magozás közben) ennyi levár lett. A kicsi üvegek ajándékba mennek majd, a többi saját felhasználásra.

Vettem néhány fűszernövényt, azokat összeültettem. Remélem túlélik majd a kevésbé lelkes kertészkedős időszakomat is.