kedd

Tollas csillag...

 ... azaz feathered star ennek a blokknak a neve. Néhány napja piszkálta az egómat (meg tudom-e csinálni), mígnem kiszerkesztettem a mintát, és tegnap, és ma este megvarrtam. Jó tudom, hogy a jelmezemet kellene már varrnom, de hol van még az utolsó perc (ami - mint ahogy tudjuk jól - ha nem lenne, semmi sem készülne el) szóval jelmez project félre rakva, ráadásul tanu jelét adtam csapodár természetemnek, és nem is a hunter star mintával foglalkoztam. 

Voltak percek, amikor majdnem kidobtam, de végül jó, hogy nem tettem, mert nagyon tetszik. Először párnát gondoltam belőle, de egyre inkább egy bonyolultabb, több féle minta kombinációjával készült takaró lebeg lelki szemeim előtt. Hihetetlen sok apró háromszög kell hozzá, és folyamatosan nézni kellett a mintát, mert ha nem jól varrtam össze, bonthattam. Bontottam is jó sokat , pedig rám nem jellemző (utálok is bontani), de végül elkészült, viszont, ha agyon vernek sem tudnám elmondani a varrás menetét. Valahogy mindíg csak a következő lépésre koncentráltam varrás közben, és amikor ismét a blokk hasonló részéhez értem, megint erősen kellett gondolkodnom, hogy hogy is csináltam az előbb. Ha minden igaz, lesz alkalmam begyakorolni.


2011. 02. 17.
Kiegészítés:
Találtam egy amerikai blogot, ahol a blog írója készített egy tutorial-t ennek a blokknak ez elkészítési folyamatáról:
FEATHERED STAR TUTORIAL
(katt a képre)
Én nem teljesen így csináltam, de a lényeg végülis egyezik
(a csillag eddig szembetűnő különbsége, hogy az én csillagomnak áganként 3 × 2, Mollyénak pedig 2 × 2 "tolla" van)

Kiegészítés (02.25.)
Egy másik útmutató erre a mintára:
(ez sem teljesen olyan, mint amilyet én varrtam)

9 megjegyzés:

Ági írta...

Őszinte elismerésem! A munkáért és a kitartásért is. Lehet, hogy én ennek nem fogok nekiállni? Nem lehetett egyszerű feladat!
Ági

Tiffanylda írta...

Nagyon - nagyon tetszik, de az én türelmem nem érne el idáig!:))) Gratulálok és gyakorold be, mert csodás!!!

Luca írta...

Ancsa nagyon jó lett. Látom örök szerelmet kötöttél a csillagokkal......

ancsapancsa írta...

Köszönöm mindenkinek! Nem kis küzdelem volt, főleg, hogy a neten letölthető mintát sem találtam róla, tehát körzővel vonalzóval szerkesztettem meg (ha valakienk kell, szívesen elküldöm), mivel csak A4-es papírom volt, ezért az irodában nagyítottam fel a fénymásolóval. Ez a blokk 37×37 cm (tehát nem kicsi) de ennél kisebbet a pici 3szögek miatt nem is vállalnék be. De egyébként látom, hogy ha rájövök a trükkjére, nem lesz ez olyan nehéz.

Tényleg! Eddig csak a csillag alakzat keltette fel a figyelmemet! Ez valami tudatalatti lehet!

Luca írta...

Ne tollas csillagnak hívd. Ez pont olyan mint egy hópehely(hókristály)

ancsapancsa írta...

Szerintem is, de szó szerint fordítva ezt jelenti.

Luca írta...

Tegnap egész este ezt a mintát kerestem a patchworkos újságjaimban, meg a könyveimben, mert határottan emlékeztem, hogy valahol láttam a munka menetét is. De nem találtam. Valószínűleg valamelyik blogoldal volt.......

ancsapancsa írta...

Néhány munkafázist én is találtam, de nem a teljes munkamenetet.

Luca írta...

Ez az amerikai oldal viszont nagyon jó!