csütörtök

Varrni tanítom a lányomat

Az úgy volt, hogy a kisasszony vásárolt magának egy nadrágot, aminek a szára nem volt kellőképpen szűk (szerintem pont jó volt), illetve hosszú is volt (ebben egyezett a véleményünk).
Persze az ilyen korrekciós munka elvégzése magától érthetődően az én feladatom, de most nem igazán voltam jól, ráadásul kissé hisztérikus is voltam. Közöltem a gyermekkel, hogy az ő korában én saját kezűleg szűkítettem a gatyáimat (mondjuk az ő korában én már ruhaipari suliba jártam, és ennél bonyolultabb  bravúrokra is képes voltam már, de ezt bölcsen elhallgattam előtte). Tehát leültettem a gép elé. Beraktuk a gatya szárát a gép alá, bekalibráltuk, hogy a tű hova fog leszúrni, gyermek görcsös végtagokkal kapaszkodot a gatyába, és lenyomta a pedált. Amikor úgy érezte, hogy túl gyors a tempó, nem a pedál nyomását mérsékelte, hanem a gatya szárát húzta vissza (tök szerencse, hogy nem törte el a tűt). Mindkét szárát megvarrta, és felfejtette az eredeti varratot is, de a felhajtást már én csináltam meg, mert enyhén sokkos állapotban ezt már nem tudta volna kivitelezni. Elsőre ennyi elég is volt. Azért remélem nagyobb örömmel tölti el, a saját munkájának eredménye, mintha mindent velem csináltatott volna meg. :-)

3 megjegyzés:

Luca írta...

Höhö. Bedobtad a mélyvizbe? Szegény gyerek......
Mondjuk én is ezt szoktam mondani Nórinak, hogy az ő korában én már ezt, meg azt csináltam. Aztán eszembe jut, hogy utáltam amikor anyám ezt csinálta.....

ancsapancsa írta...

Az én anyukám nem ezt csinálta, hanem megcsinálta helyettem. Hosszú távon nem jó stratégia! saját tapasztalat! :-)

vmorsy írta...

Csatlakozom, én is inkább megcsinálom helyettük, aztán morgás a vége.

Ancsa köszönöm hogy kitettél :)