vasárnap

Augusztus 20. tűzijáték, guberált üveg végkifejlet, szappan

A hét második felében kaptunk egy meghívást attól a cégtől, akinek a termékeit a férjem szereli, forgalmazza, a tűzijáték megtekintésével egybekötött dunai hajókázásra.
Így idén sok év kihagyás után olyan helyről nézhettük végig az ünnepi látványosságot, ahonnan mi még soha, illetve rajtunk kívül is csak nagyon kevesek. Persze jellemző híg agyvizemre, hogy a fényképezőgépet itthon fejeltettem. Sebaj - gondoltam - az új telefonommal, majd fényképezek. Maradjunk annyiban, hogy a fényképező géppel jobb képek készültek volna.
A hajó fantasztikus (kívülről nem készítettem fotót) ez a rendezvényre berendezett felső szintje:
 A menü:
Én csak cézár salátát ettem, tekintettel folyamatban lévő diétámra, de minden nagyon finom volt.
Az asztalokon ilyen csokrok voltak:
 Miközben a vacsorát fogyasztottuk, a hajó elindult.
Rajtunk kívül még jó néhány hajó igyekezett a Gellért hegy lábához.
A város a Dunáról alkonyatkor:

 Leparkoltunk a Duna közepén, az Erzsébet hídtól nem messze,
 a Szabadságszobor alatt (kicsit homályos)
 Elkezdődött a tűzijáték. Mintha csak nekünk robbantgattak volna. Fantasztikus volt.
 A tűzijáték után elhajóztunk majdnem a Margit hídig. Itt tudott ugyanis a hajó megfordulni. Elhajóztunk a kivilágított országház előtt:
 Nagyon szép élmény volt.

Éjjeli alvásom mondhatni 0-ra redukálódott, tekintve, hogy kisebbik gyermekem baráti társasággal nézte végig a tűzijátékot, majd mindenki az egyik barátnőnél aludt. Anyai lelkem nem tudott nem aggódni, ezért hogy a többieket ne zavarjam, levonultam a kis szobámba, és befejeztem a guberált üvegemet:
Csoportkép:



 Néhány közelebbi fotó a részletekről:



 És egy tegnap délutáni ténykedésem szappan ügyben, ami ma reggel lett szeletelve. A doboz közepén a csillagosok (körömvirágos: körömvirág tea, oliva, kakaóvaj, kókuszvaj, ricinus. a csillagok a színüket fahéjtól kapták)
Kisebbik gyermek rendben haza ért, aggodalom elmúlt, hyper fáradtság maradt, de délutánra vendégek jönnek, így inkább nem fekszem le.

4 megjegyzés:

mibolyka írta...

Ilyen meghívást tényleg kevesen kapnak. Gratulálok! Ez tényleg nagy-nagy élmény lehetett.
Próbáltam ezt a szöveget sárgával írni,hogy a gondolataimat is lásd, de sajnos nem sikerült.

Az üvegeid most is gyönyörűek, mint mindíg. Na és a szappanok...............
Nagyon ügyes vagy.

Ági írta...

Több rendbeli irigység fogott el! Azért pihenj valamennyit! :-))
Ági

Tiffanylda írta...

Ez ám a program!:) Kicsit én is sárgulok, de ki nem?:) Kár, hogy pont most fogtál ilyen komoly diétába! Én biztos nem bírtam volna ki!:D
Jó lett volna belülről is látnom végre egy olyan hajót, ami elhúzott előttünk, mikor a zátonyon voltunk!:)

Aranyos az üveg, mármint a minta.. Nagyon szép lett ismét!!!

Luca írta...

Ancsa, ez tényleg kihagyhatatlan volt. Nem csoda, hogy jól érezdted magad.
A guberált üveg gyönyörű lett.
A szappanok meg sütikének néznek ki.... De tudom, hogy jók is.