Milyen igaz!

Honnan tudod, hogy 2011-ben élsz? Hát... innen!

1. Véletlenül a micro-n ütöd be a PIN-kódodat.
2 Több éve nem játszottál rendes papírkártyával.
3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.
4. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
5. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az email-címük.
5. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különböző cégnél dolgoztál.
7. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.
8. Felhívod a családot, hogy megtudd, otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.
10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.
11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris rohansz vissza érte.
12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávézni a konyhába.
13. Mosolyogsz és bólogatsz, miközben ezt olvasod!
14. Még rosszabb: pontosan tudod, kinek fogod ezt továbbküldeni.
15. Túl elfoglalt vagy, hogy észrevedd, hogy nincs 9-es ezen a listán.
16. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
17. Gondolom az sem tűnt fel, hogy két 5-ös van a listán.
18. Ezt is megnézted, újra...
19. ...és most röhögsz magadon!
20. Gondold végig, hogy miért!?

Akik 1975 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1975 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk! Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, sokunknak még autó sem. Viszont ma már bizton tudjuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatók voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem, az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv-telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk!
Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt.

Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink - Schobert Norbi mércéjével mérve - nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött, átlagos, elhízott amerikai kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval!

Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele), és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A-, B-, C-, D- és E-vitamin, viszont,,bedeko''-nak hívták, és már ez is elég volt a boldogságunkhoz! Szobi-szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült! A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt; a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedhettek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre-Domestos korban. Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videólejátszója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationről, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong-asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek! Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.

Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz! Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébbállhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk MI. Boldog hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Mi, ,,öregek", tartsunk ki! Nagyon jó egészséget kívánok Nektek, még úgy 75 évig!