kedd

Status quo


 Nos. Összeállítás után derült ki, hogy takaróm nem teljesen szabályos téglalap, ezen korrigálnom kellett. Avatott szemek nyilván észre veszik. Azonban inkább vállaltam azt, minthogy csálé legyen, ne adj isten bontanom kelljen, mert azt már nagyon untam, és gyanítom innentől kezdve már azzal is inkább rontottam volna a helyzeten, mintsem javítottam volna. Mindegy ez volt az úgynevezett tanuló pénz, és mivel úgyis családban marad, ezért nem szándékszom a kardomba dőlni. Majd a következő jobban sikerül. Jöhetnek a ludak!

7 megjegyzés:

Ági írta...

A takaró mesésen szép lesz!!! Azonban mielőtt körkésedbe dőlnél elkeseredésedben gondold át a dolgot. Hány órát is dolgoztál a csillagokkal??? Nem tudom, de szerintem rengeteget. Hacsak nem a fotó csal, akkor most is van egy hullám a szélén, ami szerintem abból adódik, hogy a betoldott háromszögek ferde száliránya kissé meghúzódott. Ehhez add hozzá, hogy körben jönnek a ludak, ami ezt még majd tovább "hullámosítja". És miután felvarrtad a ludakat majd nem fogod tudni rendesen hátlapozni és megtűzni, mert sokkal nagyobb hullámok lesznek benne. Nagyon, nagyon, nagyon jó szándékkal írom le, de saját tapasztalatból megtanultam már, hogy ilyenkor egyféleképp menthető az eddigi munka. Sajnos bontani kellene. Tudom! Ismerem az érzést :-(( Én is voltam már így, de a végén mégis mindig azt éreztem, hogy azt a pár óra plusz munkát megérdemli az addigi több 10 óra. Arról nem is beszélve, hogy a ludak a szélre veszélyes játék, mert az egyik oldalon lévő plusz 3-4 cm miatt már nem fognak kijönni a ludak. Ott mit fogsz csinálni? Ha összehúzod a szélt, akkor középen lesz egy nagy pukli! A ludakkal nem lehet csalni. Azt is pontosan számold ki, hogy mekkorák legyenek a ludak. A hosszanti szél és a rövidebbik szél méreteit figyelembe véve egész számmal kell, hogy osztódjanak. (a két szemben lévő oldalnak szinte mm-re pontosan egyezni kell) Ne haragudj, de csupa jó szándék vezetett, hogy ezt leírjam. Nagyon tetszik a munkád, azért is vettem a bátorságot, hogy erre felhívjam a figyelmed.
Ági

Anyinyóka írta...

Gyönyörűséges lesz ez a takaró. Nagyon ügyes vagy!

ancsapancsa írta...

Köszi! Nyugodtan írd meg a véleményedet én jól viselem az építő jellegű kritikát.
Igazából nem vagyok elkeseredve, tulajdonképpen a kép csal is egy kicsit, mert maga a takaró szépen kifekszik, a szél hullámzása inkább a nem elég alapos vasalás miatt van, viszont az oldalakat össszemérve méretbeli eltérés volt, amit a körbefutó pánttal próbáltam korrigálni, de miliméter pontosan nem sikerült. Ami engem zavar, hogy ha valaki alaposan átnézi a pánt szélességének változása észre vehető (ezt pedig csak az összekötő elemek cseréjével tudom nyom nélkül javítani). Az eddigi takaróim ugye mindíg teljesen szabályos egyforma méretű blokkokból álltak, szabályos elhelyezésűek voltak, ahol ilyesmi nem fordult elő. Most ahogy írod is közrejátszott a szálirányból fakadó nyúlás, torzulás, a sokféle méretű blokk stb... bármennyire is minimálisnak tűntek a blokk darabjainál, összességében összeadódott az az eltérés, ami engem zavar.
Még gondolkodom ezen. Lehet, hogy valóban ráveszem magam a bontásra, de az is lehet, hogy lemondok a ludakról, és más mintát keresek a kerethez. Az ágy méretéhez még szükséges körben 10 cm, úgyhogy valamit ki kell találnom. Az is lehet, hogy egyszerűen lefokozom egyszerű takaróvá, nem kap semmilyen keretet, és gondosabb szerkesztés mellett neki állok egy újnak. Még vajudok egy kicsit ezen a döntésen.
(egyébként meg a meglévő ágytakarónkat sem használjuk, nem is értem, hogy minek nekem egy ágytakaró :-O )
Még egyszer köszi! És örülök, hogy tanácsokat adsz!
Ancsa

ancsapancsa írta...

Anyinóka! Köszi! Még ha most nem is érdemlem meg a dícséretet!

Ági írta...

De, de a dícséretet mindenképp megérdemeled!!!!!! A ludakról ne mondj le, csodás keretet fog adni a takarónak! És hogy minek annyi takaró? Mert kell a lelkünknek, mert jó rajtuk a szemünket legeltetni, mert büszkén néz rá a család!!!!! Várj egy kicsit és hozz jó döntést, csodás a takaró, ne kapkodd el!
Ági
:-)))

Luca írta...

Ancsa gyönyörű lett! Lehet én is lemondanék a ludakról. Sőt talán leszedném a szélére varrt keretet is, amin látszik, hogy nem teljesen szabályos a takaród. Ha így maradna, akkor is gyönyörű lenne.

ancsapancsa írta...

Köszi! Mindenkinek! Ma haza jöttünk a bőrgyógyásztól, és elkezdtem teregetni a takarót. Barbi bejött a szobába, és megkérdezte: Ezt ugye nekem varrod? Hát merek én ellenkezni? Imádja a kék színt. Viszont megfogadtam a tanácsot, nem hagyom magam a felindulástól vezérelni, és félre tettem, holnap tiszta lappal, fejjel fogok dönteni: lesznek e ludak, vagy sem.
Nem csináltam semmit, csak leültem filmet nézni egy tál nachossal, meg egy pohár pálinkával. A fenti beágyazott videóból szerintem sokan rájönnek, hogy mit nézhettem.