hétfő

Szappant készítettem...

... a hétvégén.
Tudom, hogy sokkoló időnként, a csapongásom a kreativitás különböző területein, de jobb, ha megszokjátok, hogy ilyen vagyok. :-)
Tehát több hetes háttér tanulmány, oknyomozói tevékenység után végre összegyűjtöttem a szükséges információt, alapanyagot, eszközt, és bátorságot, és neki álltam.
Elnézést, fotót még nem tudok mutatni, mert nem készítettem képet (este pótlom majd).
A megszületett termék küllemben nem veszi fel a versenyt a szappanos blogokon megszokott szappanokkal, kicsit sok kurkumát tettem bele színezőként, és ráadásul alaposan bele is kevertem az egész masszába, pedig szerettem volna a szappan alapszínét, márványosan keverni a kurkumával gyengébben színezett masszával, ehhez azonban először ki kellett volna öntenem a tálból egy adagot a formába, a maradékot színezni, és fa (illetve műanyag)kanál nyelével szabálytalan mozdulatokkal bele keverni a színezettet, a natúr színű masszába, azonban lányos zavaromban, ezt elmulasztottam, ráadásul kissé túl intenzív színt értem el (tapasztalat hijján).
A szappannak 4 hétig érnie kell, ezért arról sem tudok beszámolni, hogy funkcióját tekintve, hogy sikerült a művem, de mivel a készítés folyamán minden úgy alakult, ahogy azt a leírásokban olvastam, ezért bízom benne, hogy nagyszerű bőrtápláló tulajdonságú szappant alkottam. Van benne olíva olaj, ricinus olaj, kakaóvaj, kókusz tej, mák (nagyszerű bőr radírozó, és masszírozó hatása van), és citrom, és narancs illó olaj.

A mai kozmetikai ipar sajnos nagy részben vegyszereket, ásványi olaj származékokat használ fel a kozmetikumok elkészítéséhez. Sajnos ezek a kozmetikumaink káros anyagai bőrünkön keresztül felszívódva bekerülnek szervezetünkbe is, ezzel kialakulnak az allergiák és bőrbetegségek, és még kitudja milyen káros hatások. Nem beszélve a gyártás során keletkező környezetre káros hatásokról. Bár nem mondhatom el magamról, hogy nagy környezet védő lennék, (kocsival járok dolgozni, használok különféle kemikáliákat, agresszív tisztító, fertőtlenítő szereket WC tisztításhoz stb), de azért igyekszem minnél több területen környezet tudatosabb lenni. Ezért pl. már elég régóta mosódiót használok mosáshoz, a hulladékot mániákusan válogatom, és szelektív gyűjtőkbe viszem, a mennyiségét próbálom csökkenteni (pl tejet nem dobozosat, hanem termelőtől veszek) ... persze rengeteg dolgot tehetnék még meg, ennek érdekében, de egyrészt családom  sajnos rendesen ellenem dolgozik, illetve vannak olyan dolgok, amelyekről kényelmi, és egyéb okok miatt nehezen mondok le, de igyekszem.

Többek közt ezért is fogtam bele a szappan készítésbe. Nem olcsó mulatság, tehát spórolni nem fogok - főleg ha  kiderül 4 hét múlva, hogy nem is sikerült a szappan - de ha reményeim beválnak, akkor legalább olyan szappant fogunk használni, amiről tudjuk, hogy olyan dolgokat tartalmaz, amit akár meg is ehetünk.
Akit hozzám hasonlóan bővebben érdekel a téma, a teljesség igénye nélkül ajánlom a következő blogokat:
Lukrécia kencéi
Illatos szappan
Gizusszappan

Visszakanyarodva az emberiség környezet károsító hatására, évek óta az a véleményem, hogy fele ennyi háztartási hulladékot nem termelnénk, ha a háziasszonyok, anyukák idejük java részét azzal tudnák tölteni, amivel évszázadok alatt töltötték, azaz a gyerek neveléssel, és a háztartás vezetésével. Nem vennénk zacskós fagyasztott hasáb burgonyát, hanem meghámoznánk, felszeletelnénk, és megsütnénk, nem vennénk dobozos, vagy vákum fóliába csomagolt pizzát, hanem megsütnénk lisztből, élesztővel, sokkal kevesebb konzervet használnánk, lenne időnk a piacra járni friss élelmiszerért, és nem kellene tartós élelmiszerekkel ezzel együtt tartósító szerekkel tömnünk magunkat stb... De mi rohanunk, munka, elintézendő dolgaink és a család közt, és ezekre a dolgokra ritkán gondolunk. Sajnos a körülmények így alakultak. Azért tehetünk ellene. Főleg hogy a gyerekeink jövője a tét.

A kép:

2 megjegyzés:

Luca írta...

Hú, de érdekes lett! Milyen illata van?

ancsapancsa írta...

Ezt hogy érted, hogy érdekes? :-)
Mint amikor a férfiak azt mondják a ronda nőre, hogy érdekes arca van?
Citrusos illóolajat tettem bele: citrom, és narancs, tehát ilyen illatúak a szappanykáim. Ha beérnek, mejd küldök neked, kipróbálásra. Amit én a PeCsa-ban vettem, az is hasonló lehet, csak az még kecsketejes is, és olyan kellemesen végig lehet magamat dörzsölni vele, köszönhetően a mák szemeknek. Remélem az enyém is ilyen klassz lesz majd.